Az egész egy vízvetővel kezdődött. Tudom, nem hangzik valami izgalmasan. Nem is volt az, legalábbis az elején. Inkább bosszantó, mert értékesítési szakértőként, azzal kellett szembesülnöm, milyen az, amikor egy értékesítő át akar verni. Nem kicsit. Nagyon.

Gombhoz a kabátot

Szóval, az egyik ablakunkról leesett a vízvető és szerettünk volna valakit találni, aki visszateszi. Hát, találtunk is, csak a mi megmentőnk nem csak a vizet vetette volna el, hanem a sulykot is.

Megpróbált meggyőzni, hogy mivel ők nem foglalkoznak javítással, cseréljük ki az egész ablakkeretet, sőt, ha már így adódott, a másikat is, hiszen ki látott már olyat, hogy egy szobában két különböző ablakkeret van!? Szinte látom, ahogy a homlokotokon legördül az első izzadtságcsepp. Majd a második. Vajon mi történt? Hagytam magam átverni, vagy sem? Nos, nem feszítem tovább a húrt, elárulom, nem marasztaltam sokáig a fiatalembert. Ám a napok, hetek, hónapok csak teltek, a vízvető pedig valahogy sehogy sem mászott vissza a helyére.

Tanulság: Óriási különbség van, hogy értékesítenek Neked és nézik az érdekeidet, vagy Rád akarnak sózni valamit…

Mert véletlenek nincsenek​

Egyik nap egy szórólap került elém, amelyben ablakjavítást vállaltak. Fel is hívtam a megadott számot és egyeztettünk egy időpontot. Reggel fél nyolcra beszéltük meg a találkozót, de negyed nyolckor hívott a mesterember. Elnézést kért, de öt percet késni fog. Furcsa érzés fogott el. Negyed órával előre szól, hogy öt percet késni fog! Ez az ember tud valamit! Percre pontosan érkezett, ahogyan azt előre jelezte, öt perccel fél nyolc után. A második kellemes meglepetés az volt, amikor megkérdezte, hogy hol veheti le a cipőjét.

Reméltem, hogy nem lesznek rossz élményeim, így hát halált és vizet megvető bátorsággal vezettem a szakembert a letört vízvetőhöz.

Élmény egy profitól vásárolni​

Nem kellett csalódnom! Egy asztalos bőrébe bújt, tökéletes értékesítővel találtam szembe magam. Nem akart átverni. Pontosan felvázolta a problémát és rögtön kínált is rá megoldást.

Elmondta, hogy felesleges lenne kicserélni a teljes ablakkeretet, elég újra rögzíteni a vízvetőt. Azonban felhívta a figyelmemet rá, hogy az adott ablaknak nagyon rossz a szigetelése.

Újabb problémát vetett fel, mely jogos volt és kínált rá megoldást is. Végignézte az összes ablakot és felírta, melyiknél van szükség javításra. Azt is elmondta, melyek a jó ablakok, amelyekhez kár lenne hozzányúlni.

Kiszámolta az összeget, amikor is feltűnt neki, hogy egy ablak kimaradt. Nem baj, mondta, megcsinálja ezt is, és mivel már mondott árat, így ezt féláron vállalta. Tehát profi értékesítőként egyből azt éreztette velem, hogy pluszt kaptam, nagyon jól jártam.

Végül egyeztettünk egy időpontot. Előre elmondta, hogy hányan jönnek és mikor, mit fognak csinálni és előreláthatóan meddig fog tartani. Tökéletesen elégedett voltam, holott jóval több munkát rendeltem meg, mint amennyit szerettem volna a legelején és természetesen sokkal többe is került. De jó értékesítőként azt kaptam tőle, mint amit értékesítési szakértőként tanítok.

Akár tanulta, akár ösztönösen tette, profi volt. Ha nem vagy benne biztos, hogy értékesítőként Te is profin teszed a dolgod, nézd meg a felöltött videóinkat, vagy gyere el tréningjeinkre, mert a profi értékesítési módszerek tanulhatók.

A család pedig élvezi az eredményét a felújításnak

Hogyan lehetsz nem csak profi, hanem bajnok is a saját területeden?​

Képezd magad, és alkalmazd is, amit tanultál. Az önképzéshez találsz tudást a blogunk többi cikkében vagy a Comline Sales klubban, ahol a cikkek mellett egyedi videós tartalmak és esettanulmányok segítenek a fejlődésben.

Jobban kedveled az élő képzéseket? Akkor jelentkezz be az értékesítési tréningjeinkre, ahol adott értékesítési témát veszünk át egy napon keresztül. Itt az azonnal alkalmazható tudás mellett felteheted a felmerült kérdéseidet is az adott témában és garantáltan azonnal választ is kapsz rá. Egy témát évente csak két alkalommal tartunk, így érdemes időben jelentkezned és beírni a naptáradba.

Amennyiben bajnok szeretnél lenni, és ki akarod hozni magadból a maximumot, akkor az értékesítési képzésünkön a helyed. Itt egyénileg foglalkozunk Veled és fejlesztjük a képességeidet. Több területen az általunk oktatott tudással nyerték el az értékesítők az év értékesítője, vagy a világ legjobb értékesítője címet. Kíváncsi vagy, hogy hogyan is értük ezt el? Akkor nézd meg az értékesítési képzésünket és kérj egyedi ajánlatot.